Világörökség-vadász 1.: Prambanan, a hindu templomegyüttes

Ezt a bejegyzést Nyiri Bálint garabonciás barátomnak ajánlom, aki 2012 nyarán egy amerikai gyerektábor konyháján senyvedve, két odaégett pizzástepsi tisztára suvickolása között belémoltotta az UNESCO világörökségek felkutatása iránti vágyat. Azóta is nagyjából-egészében ezek mentén szervezem utazgatásaimat, íme hát az első Indonéziából! Nem véletlenül választottuk ugyanis Yogyakarta városát, hiszen innen viszonylag könnyen megközelíthető a Jáva szigetén található két, talán legjelentősebb templomegyüttes, a hindu Prambanan és a buddhista Borobudur. 

Kedden volt szerencsénk eljutni Prambananba. Yogyakarta belvárosából egy darab helyi busszal ki lehet jutni a mintegy 45 percre lévő műemlék-csoporthoz, a jegy 3000 rúpiába kerül, ez 60 magyar forint, szerintem nem egy vészes összeg, aki már eljön Ázsiába, azt hiszem, ezt ki lehet fizetniJ Úgy képzeltem, hogy ez a templomegyüttes a nagy és szép semmi közepén van, ehelyett egy négysávos autóút épült mellé, szerencsére gigantikus a park, és nem hallatszanak be a kocsik. Nyitva tartás napkeltétől napnyugtáig, azaz reggel 6-tól este 6-ig, a belépő nekünk átszámítva kb. 2.200 forint volt, mert ügyesen nem felejtettük otthon a nemzetközi diákigazolványunkat. Ezt a kis darab plasztikot egyébként eddig mindenhol respektálták, meg is kaptuk érte a kb. 50%-os árengedményt.

A Prambanan a legnagyobb és legszebbnek mondott hindu templomegyüttes Délkelet-Ázsiában, Krisztus után 900 körül épült, 1991-ben került fel az UNESCO World Heritage listájára. A három fő templom ( ezek a legnagyobbak a képeken ) a három hindu főisten előtt tiszteleg: Brahma – a teremtő, Siva – a pusztító  és Visnu – a megtartó. A három kisebb szentély pedig az őket szolgáló állatoknak épült: hattyú (Brahma), bika (Siva) és Garuda  ( Visnu „járműve”, a madár-ember lény – érdekesség, hogy az indonéz állami légitársaság neve is Garuda. Tudjátok, a helyi MALÉV. Bocs, csak volt MALÉV). Siva és Brahma templomán látható a Ramayana-relief, ez az egyik legjelentősebb hindu eposzt meséli el domborművek formájában. Erről még később lesz szó.

Nagy szerencsénkre kedd lévén, alig lézengett pár turista, így kedvünkre pózerkodhattunk az ősi templomok előtt, a tonnányi képből itt csak párat tennék közzé. Naplemente előtt két órával értünk oda, így miután megtelt az összes memóriakártya, leültünk háttal a Napnak, és néztük ahogy a templomok színe változik a fényben. Arra gondoltam, hány ezer naplementét láthattak már ezek a kövek? Ahogy ott meditáltunk magunkban, lassan kitessékeltek minket, egyrészt mert záróra volt, másrészt mert kezdődött a balettelőadás. Hajaj most mindenki kapjon a fejéhez, balettet néztünk, úgyám, méghozzá szabadtéren!

Véletlenül se nézek a kamerába

Garuda, a madár-ember ábrázolása a reliefeken

Ugyanis a Prambanan-élményhez hozzátartozik a nyaranta szabadszínpadon előadott Ramayana-balett. Olyan, mint  a szegedi szabadtéri játékok, csak talán egy hajszállal egzotikusabb. Félkör alakú kőpadok, előtte hatalmas színpad, háttérben a kivilágított Prambanan …. Majdnem magunk alá hamuztunk a gyönyörűségtől. A csóróvégre vettünk belépőt, ez is 2000 forint körül volt, ettől persze a VIP részlegre kissé borsosabb az ár, bár a szegedi szabadtéri London-szektorához képest a kanyarban sincs. Amikor itt azt mondják, valami nagyon drága, azt otthon olyan erős középkategóriás árnak titulálnám.

Ez köszönt ránk a színpad mögül

Ramayana

A történet a következőről szól ( én is csak onnan tudom, mert elolvastam a külön erre a célra a gyengébbek és balett-analfabéták kedvéért kinyomtatott prospektust, valamint mert a színpad két oldalán kivetítőn folyamatosan írták, mi is történik éppen). Prabu Janaka, a Mantili-királyság ura férjhez adná leányát, Shintát. Versenyt hirdet a messzi földről érkező hercegek között, melyet Rama, Ayodya hercege nyer meg. Igen ám, de egy másik király, Rahwana is fente a fogát a szép királykisasszonyra, és nem hagyja annyiban vereségét, elindul a fiatalok után. Csellel elrabolja Shintát, és elviszi a kastélyába. Rama és hű szolgálója utánuk ered, itt mindenféle harcok és egyéb összecsapások következnek gyönge másfél órában, egy darab szünettel. Majd a tetőponton Rama visszaszerzi Shintát, de nem hisz az ártatlanságában, így Shinta – bizonyítva, hogy ő érintetlen, hirtelen ötlettől vezérelve felgyújtja magát. De a tűz istene megakadályozza a királyleány halálát, és a fiatalok boldogan élnek amíg vége nem lesz az előadásnak. Nos, a darab elején egy jó kiállású úriember kedvesen köszöntött minket, kérte hogy ne fényképezzünk vakuval, majd röviden vázolta ezt a történetet, és okosan elmondta, hogy a végén ki fog meghalni és ki győzedelmeskedik. Kicsit megharagudtam rá, hogy lelőtte a poént már rögtön a startnál, no mindegy. A leglátványosabb rész az volt, mikor Hanuman, a fehér majom, Rama szövetségese felgyújtotta Rahwana palotáját, azaz két óriási szénakazlat a színpad tetején, nagyjából fél perc alatt égett le teljesen. A szereplők táncát egy  harmincfős gamelán zenekar kísérte. Számomra fantasztikus élmény volt!

A darab végén taps, ujjongás, ilyenek, majd visszatért az úriember, aki csúnyán elárulta a történet végkifejletét, és felszólított minket, hogy mindenki gyorsan fáradjon a színpadra, mert csak pár perc maradt a fotózásra, azaz „photo session”-re ( ha Indonéziába vet  a sors, kedves Olvasó, készülj fel a napi átlag 5x15 perces fotószessönre – ez itt egyszerűen nem maradhat el!). A sok bulé ( mert főleg bulék voltunk a nézőtéren) csak bámult, nem tudta mit kezdjen a helyzettel, Európában nem szokás előadás után felmászkálni a színpadra és a szereplőkkel fényképezkedni! Ekkor az úriember másodszor is felszólította a sok értetlen fehéret, hogy tessék már jönni fotófotóóó mert nem érünk rá! Mi meg jót röhögtünk Ágival a felfelé kászálódó német és holland apa-anya-gyerekek-nagyi csapatokon, és inkább lefényképezkedtünk kint két beöltözött arccal, mert ott legalább nem volt sor. Mert fotófotóóó, aaaaz kell!

Buléáradat a színpadon

Fehér majom meg a többiek