Érkezés Jakartába, átrepülve a fél világon

A légkondicionált hotelszobában ülve próbálom összeszedni az elmúlt közel 40 óra eseményeit, csak hogy még később kelljen lefeküdni, ugyanis Ági és az internet segítségével beazonosítottuk azokat a kis barna bogarakat, amik tízesével járkálnak a zsebkendőnyi szobánkban: ágyi poloskák, azaz „bedbugs”. A Wikipedia szerint éjjel támadnak, a hő- és szén-dioxid-kibocsátás vezérli őket,és emberi vérrel táplálkoznak. Ergó halálra leszünk csipkedve reggelre. Gondoltam inkább most megírom ezt a bejegyzést,mielőtt poloskák általi halálra ítéltetnék.

A reggel 9.10-es isztambuli járattal indultunk Budapestről ( 1 óra 55 perc), majd némi várakozás a török fővárosban,és irány Abu Dhabi (újabb 4 és fél óra). A Turkish Airlines-szal és az Etihad Airlines-szal utaztunk,mindkettővel maximálisan meg voltam elégedve. Repülőhöz képest egész jó kaja, kényelmes ülések, alváshoz szemvédő és füldugó, kedves stewardessek, csinos pilótákJ Abu Dhabiban összesen vagy 6 órát várakoztunk, ezenközben mellém lehuppant egy fülöp-szigeteki fiatalember, aki honfitársaival együtt Szaúd-Arábiában dolgozik. Be nem állt a szája, rögtön tartott nekem egy gyorstalpalót arab nyelvből,majd megmutatta szédületes selfie-gyűjteményét az iPad-jén, és bejelölt a Facebook-on, persze egy közös selfie kíséretében.  Kiderítettem róla, hogy hatalmas rizsföldet örökölt nagyszüleitől, ettől kezdve a beszélgetés  a rizstermesztés mikéntjéről és buktatóiról szólt,amihez én kevésbé tudtam hozzászólni,ő annál inkább. Lassan elérkezett a check-in, mi pedig könnyes búcsút vettünk újdonsült fülöp-szigeteki barátainktól.

Indulás előtt Ferihegyen

Még menükártyát is kaptunk

Ági és a repülő legénysége

Most már csak egy laza 8 és fél órás út volt hátra Jakartáig, aminek a nagyrészét átaludtam volna, ha a légörvények miatt a sztyúi fel nem kelt rendszeresen, hogy csatoljam be magam. Filmet is néztem volna, ha bele nem szundítok. Végre leszálltunk Jakartában, a gépen a stewardess még a következőket jelentette be mézesmázos hangon: „Kedves utasaink,üdvözöljük Önöket Jakartában! Köszönjük, hogy utazásukhoz az Etihad-ot választották. A pontos idő 14 óra 55 perc, a külső hőmérséklet 31 fok. Szeretném emlékeztetni Önöket, hogy az illegális drogcsempészet Indonéziában súlyos bűncselekmény, és halálbüntetést von maga után. Kellemes itt-tartózkodást kívánok!” Ja,köszi!

Meglepő sebességgel rongyoltunk át az immigrációs pulton és a vámon, majd gyors pénzváltás, és fogtunk egy taxit. Indonézia pénzneme az indonéz rúpia, de mi csak petáknak vagy buznyáknak hívjuk,mert az rövidebb. 5.000 rúpia kb. 100 forintnak felel meg, így nem csoda, hogy a taxis által bemondott 350.000 petákot kicsit sokalltuk, de aztán gyorsan kifejszámoltuk, és rábólintottunk. Következett egy közel egyórás út az indonéz főváros szívébe vezető többsávos autóúton.

Na most az indonézek vezetési stílusa, hogy is fogalmazzak, hogy ne legyen bántó? Nos, egyedi megoldásokon alapul. Van teszem azt 4 sáv, de ez tetszőleges számúvá bővíthető. Például a mi taxink a leállósávban haladt kilométereken keresztül. Százával lepik el az utat a robogósok,melyeken minimum 2, de inkább több ember ül, minden helyet kihasználva. Ezek a robogók olyanok,mint a királynő a sakktáblán: akármerre mehetnek, például merőlegesen beállhatnak az autó elé. A kedvenc megmozdulásom mégis az a kb. 50 személyes busz volt, amelyik a gyalogjárdáról (!!!) vágott be a taxink elé,majdnem rádőlve egy maroknyi robogósra. A városi buszokon nem divat a becsukott ajtó, a kedves utas ott és akkor száll le, amikor és ahol kedve tartja. A piros lámpa nem parancs, csak javaslat, a zebra meg amúgy sem jelent semmit, szedje a lábát a gyalogos, ha nem akar a kórházban kikötni. A KRESZ mint olyan itt nem ismeretes, szerintem indonézék a Józsefvároson vették még anno a jogsit…

A szállásunk remek helyen van, a belváros szívében, és a poloskákon kívül nincs is ellene kifogásunk. Gyors tusolás és hajmosás,hogy újra embernek érezzük magunkat,és már indulunk is a Lonely Planet című angol nyelvű útikönyv által javasolt legközelebbi étterembe,ami itt volt a sarkon. Merem ajánlani amúgy a Lonely Planet sorozatot, kábé a legjobb útikönyv ami eddig a kezembe került, egyetlen hátránya, hogy nem minden kiadása jelent meg magyarul,például az indonéz sem. No szóval korgó hassal érkezünk a Sanghai Blue nevű, kínai ihletésű helyre, miután életünk kockáztatásával átkeltünk az úttesten. Alig van valaki az étteremben, viszont a hely hangulata remek, és olyan vacsorát prezentálnak nekünk fejenként kb. 4.200 forintért, hogy csak na! Első este Ázsiában, flancolunk egy kicsit, spórolni ráérünk később. Én roston kacsát fogyasztok kukoricachipssel, csirkelében főtt rizzsel és hoisin szósszal, keleti stílusú limonádét, és kardamomos-fahéjas teát. Majd a végére a desszert,amiről muszáj képet is mellékelnem! Sütőtökhab mangóval és kókuszfagyival, de olyan finom fagyival, hogy megkönnyeztem.

Vacsi után elsétálunk a város közepén elterülő füves parkba,melynek közepén a kissé giccses nemzeti emlékmű magasodik, mely a nehezen kivívott indonéz szabadság jelképe. Ám legyen. A park viszont elképesztő. Ugyan sötét van és este 10 óra is elmúlt ( itt 5 órával több van, mint otthon), de a gyep tele van mindenféle népekkel, családokkal, árusokkal, cigiző és gitározó fiatalokkal, bűvészekkel, életnagyságú Hello Kitty bábukkal, és persze a mozgóárusokkal. Kicsit celebnek érezzük magunkat, mindenki ránk köszön, többen „Helló miszter!”-t kiabálnak. Nekik aztán mindegy, fiú vagy-e vagy lány, a hellómiszterrr köszönést kapod, ha idegen vagy. Három kamaszfiú még oda is oldalog hozzánk,szeretnének velünk egy közös fotót. Hiába, gyorsan terjed a híre, hogy megjöttünkJ

Hazafelé sétálva vagy három taxi áll meg,hogy hazavihet-e minket, kösz nem, közel lakunk. Még egy rövid séta az utcánkban, ahol nagyot szippantunk az ázsiai utca levegőjéből, mely a kóbor macskák, a kifőzdék, a szemét és az utcai mosogatódézsák illatának sajátos elegye, mégsem mondanám büdösnek, inkább nosztalgikusnak. Invitálnak minket is a kifőzdék, gyertek egyetek valamit, azonban a hűtés nélkül kiállított hús és tojás,valamint a járdaszegélyen szürke vízű lavórban mosogató néni látványától még egy jól edzett ÁNTSZ-ellenőr is haját tépve hagyná el a helyszínt. De egyszer úgyis eszek egy ilyen kifőzdében, még ha utána napokig a WC-n dekkolok, akkor isJ