2014. július 22., kedd

Barlangászás, népitánc, óceán, meg ilyenek

Ki gondolná, hogy egy hétvége alatt a felhőkön túlról a föld alá lehet kerülni? Nekünk sikerült. A tűzhányó-hódítósdi után másnap, csak hogy ne legyen unalmas, beneveztünk egy barlangtúrára. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az indonéz kollégák elmondása alapján mi ezt úgy képzeltük, hogy fürdőruciban beleülünk egy nagy úszógumiba és lecsorgunk a barlangi patakon…ehelyett anorákban, gumicsizmában, mentőmellényben és építőipari védősisakban két kilométert másztunk egy gyengén ( azaz sehogy sem ) kivilágított barlangban, néha nyakig elmerülve a földalatti tóban, miközben a fejünk felett denevérek százai repkedtek.

De kezdjük az elején. Vasárnap reggel 8-ra jött értünk egy autó, az egyik srác a Merapi-csapatból volt a vezetőnk, és jó két és fél óra kacskaringózás után megállapodtunk egy kis kunyhó előtt. A barlangtúrát egy családi vállalkozás üzemelteti, akik szépen beöltöztettek minket, elláttak mindenféle jótanáccsal ( ne verd be a fejed, ne nyald meg a cseppkövet, vagy ha igen legalább ne törd le, a denevér nem játék, stb. ). Négy helyi barlang-ász jött velünk, szerencsére csak nekik volt lámpájuk, így még izgalmasabb volt a túra. Én egészen a közepéig meg voltam róla győződve, hogy a hatalmas úszógumik itt lesznek elrejtve valahol, és nemsokára beleülünk és minden szuper lesz. Egyre türelmetlenebbül kérdezgettem az indonéz csajt, aki ide beszervezett minket, hogy hol is vannak az úszógumik? Mire végre a felénél kinyögte, hogy ja lehet kicsit benézte, és mégsem lesz ilyen…Na köszi, erre én is rájöttem, mikor először léptünk bele a tóba, és derékig elmerültem, azonnal átázott mindenem, a legjobb rész volt, amikor a csizmám megtelt vízzel. Azt hiszem nem egyszer guánóban tapicskoltam a kis kezemmel, hogy el ne taknyoljak valahol a sötétben. És ez így ment két kilométeren keresztül, be a vízbe, ki a vízből…Nagy megrázkódtatás ért, mivel nem erre készültem lelkiekben, főleg nem a Merapi-survivor-túra után, de így utólag visszagondolva tök jó program volt.


Itt még bíztunk az úszógumis opcióban


Alászállás


Ekkora nagy volt a cseppkőoszlop


Sok-sok Batmanek


Elmesélték, mi a különbség a sztalaktit és sztalagmit között, azt a két betűt kivéve. Az egyik felfelé nő (függő cseppkő), a másik lefelé (álló cseppkő), és egyszer csak összeérnek. Láttunk hatalmas fehér fonalas gombát, fürtökben csüggő denevéreket, rákokat a tóban, fosszíliákat, fátyol alakú cseppköveket. Egy hatalmas cseppkő-oszlopnál megálltunk arcot mosni, mert az oszlop üregéből kifolyó tiszta víz a helyiek szerint mágikus erejű, aki ebben megmossa az arcát, valóra válik az álma. Megmostam, biztos ami tuti. Régebben a falu lakosai ide jártak le tiszta vízért, illetve fürdeni is. Kellemesen hűvös volt a hőmérséklet, főleg a földfeletti kánikula után.


Fátyol-cseppkő


Itt jöttünk ismét napvilágra


A barlang után utunk egy másik, közeli falucskába vezetett, ahol a szervező indonéz lány (Sussy) bátyja és pár diáktársa társadalmi munkát végeztek. Ezek az egyetemista fiatalok egy hónapot laktak ebben a kissé elszigetelt faluban, hogy megismerjék a szokásokat, hagyományokat, és kicsit fellendítsék a kulturális életet. Minket mint sztárvendégeket hívtak meg a vasárnapi ünnepségükre, ahol a tradícionális jávai táncot, a jatilan-t (ejtsd dzsátilán ) táncolták el, gamelán zenével kísérve. A gamelán jávai illetve balinéz zenei együttest takar, a hangszerek benne xilofon, gongok, dobok, bambuszfuvola, időnként énekhang. Olyan, amitől az ember egyenként tépi ki a haja szálait, ha itthon hallgatja. Autentikus környezetben azonban egészen hallgatható, szerintem.

Vissza a faluhoz. Képzeljétek magatok elé: megérkezik a négy bulé csaj, szaladnak elénk az egyetemisták, hogy jujistenem már mindenki nagyon izgatott, mert ebben a faluban még soha de soha nem járt fehér ember, bulét is maximum tévében láttak a lakosok. Gyanítom, hogy nem kamuzott, mert ahogy sétáltunk befelé a földúton, nyílt szét a tömeg, és ötszáz szempár, a falu teljes lakossága egy emberként bámult ránk. Leírhatatlan érzés volt, kábé valami nagyon különleges és ritka állatnak éreztem magam, amitől félnek is meg gyönyörködnek is benne. A legtöbben homlokráncolva és gyanakodva, páran őszinte döbbenettel az arcukon néztek ránk, elvétve láttam egy-egy mosolyt is. Hozzánk érni csak a gyerekek mertek. Az embercsoportosulás közepén volt egy elkerített, poros színpadi rész, ezt állta körbe a falu apraja-nagyja, mi pedig kaptunk négy külön széket, és a főhelyre lettünk ültetve, mint ahogy az amerikai elnököt szokás. Továbbra is mindenki minket bámult, így nagyon megkönnyebbültem, amikor jöttek a táncosok, és rájuk irányult a figyelem. Én ezenközben kiélhettem emberfotózási hajlamaimat, ennek eredményeit alább csatolva láthatjátok.


Jávai nagymamák


Ebbe a huncut mosolyba két perc alatt belezúgtam:)


"Gyanús nekem ez a bulé." - de amikor megmutattam neki a képet, elmosolyodott.


Apróságok, háttérben a zenészekkel





Ő volt a legszebb kislány, szerintem

 Maga a tánc nekem személy szerint tetszett, 12-14 éves kislányok adták elő, színes ruhákban, festett arccal. Finom, könnyed, apró mozdulatok, összehangolva a zenével, csak semmi hirtelenség. A csúcspont az volt, mikor kis színes papírlovakat vettek elő, apró ostorokkal, és azokon lovagolva táncoltak tovább. Ezzel a tánccal a lovakat ünneplik, és kapcsolatot teremtenek a szellemekkel, állítólag, legalábbis ezt sikerült kiszedni az egyetemistákból. Búcsúzásképpen jött persze az indonézéknél elmaradhatatlan photo-session, a csoportkép, amikor a táncosok mögé minket is szépen beállítottak, a bulé mindig emeli a fénykép színvonalát. Hozzám külön odajött még két táncos kislány, és a BlackBerry-telefonjukkal lefényképezkedtek velem. Mert fehér ember ugyan még nem volt itt, de azért BlackBerry nélkül nem élet az élet…




Jatilan-táncosok


Fotófotóóó


A napot az Indiai-óceán partján zártuk, tudjátok, csak leugrottunk megnézni a naplementétJ Persze itt sem úsztuk meg a „Hello Miss, may I take a picture with you?”-t. Hatalmasra csaptak a hullámok, ment le a nap, fotózkodtak a tinilányok, kókuszdióból kókuszlevet szürcsöltem, egyszóval rendben folytak a dolgok a világban. Még gyertyafényes halvacsorát is kaptunk egy partmenti warung-ban.


Amalia, Athena és Della. Igen, a kendővel a fején fürdött.




A harmadik óceánom:)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése