Ki gondolná, hogy egy hétvége alatt a felhőkön túlról a föld
alá lehet kerülni? Nekünk sikerült. A tűzhányó-hódítósdi után másnap, csak hogy
ne legyen unalmas, beneveztünk egy barlangtúrára. Az igazsághoz hozzátartozik,
hogy az indonéz kollégák elmondása alapján mi ezt úgy képzeltük, hogy
fürdőruciban beleülünk egy nagy úszógumiba és lecsorgunk a barlangi
patakon…ehelyett anorákban, gumicsizmában, mentőmellényben és építőipari
védősisakban két kilométert másztunk egy gyengén ( azaz sehogy sem ) kivilágított
barlangban, néha nyakig elmerülve a földalatti tóban, miközben a fejünk felett
denevérek százai repkedtek.
De kezdjük az elején. Vasárnap reggel 8-ra jött értünk egy
autó, az egyik srác a Merapi-csapatból volt a vezetőnk, és jó két és fél óra
kacskaringózás után megállapodtunk egy kis kunyhó előtt. A barlangtúrát egy
családi vállalkozás üzemelteti, akik szépen beöltöztettek minket, elláttak
mindenféle jótanáccsal ( ne verd be a fejed, ne nyald meg a cseppkövet, vagy ha
igen legalább ne törd le, a denevér nem játék, stb. ). Négy helyi barlang-ász
jött velünk, szerencsére csak nekik volt lámpájuk, így még izgalmasabb volt a
túra. Én egészen a közepéig meg voltam róla győződve, hogy a hatalmas úszógumik
itt lesznek elrejtve valahol, és nemsokára beleülünk és minden szuper lesz.
Egyre türelmetlenebbül kérdezgettem az indonéz csajt, aki ide beszervezett
minket, hogy hol is vannak az úszógumik? Mire végre a felénél kinyögte, hogy ja
lehet kicsit benézte, és mégsem lesz ilyen…Na köszi, erre én is rájöttem, mikor
először léptünk bele a tóba, és derékig elmerültem, azonnal átázott mindenem, a
legjobb rész volt, amikor a csizmám megtelt vízzel. Azt hiszem nem egyszer
guánóban tapicskoltam a kis kezemmel, hogy el ne taknyoljak valahol a sötétben.
És ez így ment két kilométeren keresztül, be a vízbe, ki a vízből…Nagy
megrázkódtatás ért, mivel nem erre készültem lelkiekben, főleg nem a
Merapi-survivor-túra után, de így utólag visszagondolva tök jó program volt.
Itt még bíztunk az úszógumis opcióban
Alászállás
Ekkora nagy volt a cseppkőoszlop
Sok-sok Batmanek
Elmesélték, mi a különbség a sztalaktit és sztalagmit
között, azt a két betűt kivéve. Az egyik felfelé nő (függő cseppkő), a másik lefelé (álló cseppkő), és
egyszer csak összeérnek. Láttunk hatalmas fehér fonalas gombát, fürtökben
csüggő denevéreket, rákokat a tóban, fosszíliákat, fátyol alakú cseppköveket.
Egy hatalmas cseppkő-oszlopnál megálltunk arcot mosni, mert az oszlop üregéből
kifolyó tiszta víz a helyiek szerint mágikus erejű, aki ebben megmossa az
arcát, valóra válik az álma. Megmostam, biztos ami tuti. Régebben a falu
lakosai ide jártak le tiszta vízért, illetve fürdeni is. Kellemesen hűvös volt
a hőmérséklet, főleg a földfeletti kánikula után.
Fátyol-cseppkő
Itt jöttünk ismét napvilágra
A barlang után utunk egy másik, közeli falucskába vezetett,
ahol a szervező indonéz lány (Sussy) bátyja és pár diáktársa társadalmi munkát
végeztek. Ezek az egyetemista fiatalok egy hónapot laktak ebben a kissé
elszigetelt faluban, hogy megismerjék a szokásokat, hagyományokat, és kicsit
fellendítsék a kulturális életet. Minket mint sztárvendégeket hívtak meg a
vasárnapi ünnepségükre, ahol a tradícionális jávai táncot, a jatilan-t (ejtsd
dzsátilán ) táncolták el, gamelán zenével kísérve. A gamelán jávai illetve
balinéz zenei együttest takar, a hangszerek benne xilofon, gongok, dobok,
bambuszfuvola, időnként énekhang. Olyan, amitől az ember egyenként tépi ki a
haja szálait, ha itthon hallgatja. Autentikus környezetben azonban egészen
hallgatható, szerintem.
Vissza a faluhoz. Képzeljétek magatok elé: megérkezik a négy
bulé csaj, szaladnak elénk az egyetemisták, hogy jujistenem már mindenki nagyon
izgatott, mert ebben a faluban még soha de soha nem járt fehér ember, bulét is
maximum tévében láttak a lakosok. Gyanítom, hogy nem kamuzott, mert ahogy
sétáltunk befelé a földúton, nyílt szét a tömeg, és ötszáz szempár, a falu
teljes lakossága egy emberként bámult ránk. Leírhatatlan érzés volt, kábé valami nagyon különleges és ritka
állatnak éreztem magam, amitől félnek is meg gyönyörködnek is benne. A legtöbben
homlokráncolva és gyanakodva, páran őszinte döbbenettel az arcukon néztek ránk,
elvétve láttam egy-egy mosolyt is. Hozzánk érni csak a gyerekek mertek. Az
embercsoportosulás közepén volt egy elkerített, poros színpadi rész, ezt állta
körbe a falu apraja-nagyja, mi pedig kaptunk négy külön széket, és a főhelyre
lettünk ültetve, mint ahogy az amerikai elnököt szokás. Továbbra is mindenki
minket bámult, így nagyon megkönnyebbültem, amikor jöttek a táncosok, és rájuk
irányult a figyelem. Én ezenközben kiélhettem emberfotózási hajlamaimat, ennek
eredményeit alább csatolva láthatjátok.
Jávai nagymamák
Ebbe a huncut mosolyba két perc alatt belezúgtam:)
"Gyanús nekem ez a bulé." - de amikor megmutattam neki a képet, elmosolyodott.
Apróságok, háttérben a zenészekkel
Ő volt a legszebb kislány, szerintem
Maga a tánc nekem személy szerint
tetszett, 12-14 éves kislányok adták elő, színes ruhákban, festett arccal.
Finom, könnyed, apró mozdulatok, összehangolva a zenével, csak semmi hirtelenség. A csúcspont az volt, mikor kis színes papírlovakat vettek elő, apró
ostorokkal, és azokon lovagolva táncoltak tovább. Ezzel a tánccal a lovakat
ünneplik, és kapcsolatot teremtenek a szellemekkel, állítólag, legalábbis ezt
sikerült kiszedni az egyetemistákból. Búcsúzásképpen jött persze az
indonézéknél elmaradhatatlan photo-session, a csoportkép, amikor a táncosok mögé
minket is szépen beállítottak, a bulé mindig emeli a fénykép színvonalát.
Hozzám külön odajött még két táncos kislány, és a BlackBerry-telefonjukkal
lefényképezkedtek velem. Mert fehér ember ugyan még nem volt itt, de azért
BlackBerry nélkül nem élet az élet…
Jatilan-táncosok
Fotófotóóó
A napot az Indiai-óceán partján zártuk, tudjátok, csak
leugrottunk megnézni a naplementétJ Persze itt sem úsztuk
meg a „Hello Miss, may I take a picture with you?”-t. Hatalmasra csaptak a
hullámok, ment le a nap, fotózkodtak a tinilányok, kókuszdióból kókuszlevet
szürcsöltem, egyszóval rendben folytak a dolgok a világban. Még gyertyafényes
halvacsorát is kaptunk egy partmenti warung-ban.
Amalia, Athena és Della. Igen, a kendővel a fején fürdött.
A harmadik óceánom:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése