Yogyakartától két órányira busszal, a hegyek lágy ölén terül
el Borobudur, a buddhista templomegyüttes, a második „világörökségem” Jáván.
Először szervezett úttal akartunk menni, mondván az kényelmesebb, de aztán
inkább mégis magunk vágtunk neki az útnak, mert kemények vagyunk, mint anyukám
sodrófája. Nem volt egy ötcsillagos ötlet, Bantulból fél óra taxival, majd egy
busszal a központból ki a város szélére, majd onnan megkeresni a vidéki
buszmegállót, és még egy órát zötykölődni hegyen-völgyön át. Ha legközelebb
mennék, szervezett utat választanék, ide legalábbis, a Prambanan nem vészes
Yogyából egyáltalán, az sima ügy volt busszal.
Amikor először látod meg Borobudurt...
...aztán közelebb, a lépcsők tetejéről.
Hadd szemléltessem röviden az indonéz buszozási kultúrát. A
maximálisan megengedett embermennyiség ötvenszeresét képesek felpréselni egy
buszra, melyen a helyiek kizárólag ócska madzaggal összekötözött hatalmas
kartondobozokban szállítják ingóságaikat, az otthoni tesco-s szatyor
analógiájára. Ezek a dobozok tetszőlegesen elrendezhetők más utasok ölében, a
földön, a fejeden, a hátad közepén. Ha szerencséd van, lesz állóhelyed. Nekem
az ajtó mellett jutott, melyet a legritkább esetben csuknak be, nem baj,
jólesik a menetszél útközben, még ha a fenekem kilóg a járgányból, akkor is. Mellettem
indonéz édesanya ül, ölében kisbaba, akinek a feje az én combomnak támaszkodik,
lábai az anya mellett ülő néni ölében. A nagyobbik gyermek állva alszik, neki
már nem jutott hely, néha összecsuklik álmában, anya ügyesen elkapja. A szemben
ülő néni megelégeli, és átveszi a gyereket, aki alszik tovább az idegen hölgy
ölében. A többi utas gusztusos nejlonzacskóból szívószállal szürcsöl valami
nedűt, a buszsofőr egyik cigit szívja a másik után, persze vezetés közben.
Megálló, páran leszállnának, nagy kiabálás (Jalan-jalan! – Azaz menjünk,
mindenki takarodjon lefelé a buszról, mert útban van!). A szemetet indonéz
kollégáink szelektíven gyűjtik, azaz mindent szelektíven az utcára dobnak, vagy
a földre, vagy az ülés alá, de még véletlenül sem a kukába. Ennélfogva mikor a busz
kiürül az egyik állomáson, szép tájkép tárul elénk igényesen összerendezett
szeméthalmokból meg teli hányószacskókból. Mert ők bizony hánynak, mint a
lakodalmas kutya, ezért az ülések feletti csomagtartó rúdjára gondos kezek
előre felkötöttek vagy egy tucat nájlont. Lesz ülőhely, elszundítok. Arra
ébredek, hogy mellettem ül egy nagyi, ölében unokája, a néni zöldséggel teli
bevásárlókosara pedig az én ölemben nyugszik. Hiába no, ott volt hely. Nagyi
megbököd a könyökével, ugyan térjek már magamhoz egy percre, integessek az
unokának, ritka a bulé errefelé. Mérsékelten lelkesedek az ötletért. Újabb
megálló, tíz perc pisiszünet, persze a motort nem állítja le a sofőr, hadd
fogyjon az üzemanyag, a nagyrészét úgyis az állam fizeti, ezért kerül a benzin
literje átszámítva 110 forintba…
Nade, minden jónak vége szakad egyszer, odaérünk
Borobudurba, útközben összeszedünk két holland srácot, négyen nagy nehezen meg
is találjuk a bejáratot. Ők bérelnek egy idegenvezetőt, mi is betársulunk. A
diákbelépő átszámítva kb. 2.400
Ft , kevesebb mint a fele a felnőttjegynek. Éljen a
nemzetközi diákigazolvány! Az angol idegenvezetésdíja 75ezer rúpia (1.500 Ft ), létszámtól
függetlenül. Mindenképp megéri, mert nagyon sok hasznos infót elmondanak,
elmesélik mit ábrázolnak a reliefek, és bármit lehet kérdezni.
Borobudurról: A buddhista templomkomplexumot időszámításunk
szerint 800 körül építhették, 2.5 millió faragott lávakőből, 90 évig. Neve
annyit tesz: templom a hegyen ( boro= templom, budur=hegy).A világ először csak
1814-ben szerzett róla tudomást, Sir Thomas Raffle, Jáva brit kormányzója
jóvoltából. Először 1907-ben, majd
1973-83 között restaurálták, ugyanis az épület jelentősen megsüllyedt. Nem
véletlenül tartott tíz évig, hiszen az egészet kőről kőre szétszedték, új
vízelvezető rendszert építettek be és új kötőanyaggal ragasztották össze.
2010-ben, a Merpai-vulkán kitörése után vastag hamuréteg borította el, melynek
eltakarítása több mint 2 hónapot vett igénybe, ezalatt nem is fogadtak
látogatókat.
Egy a sok Buddha közül
A jelenet, amikor Buddha vegetáriánus lesz
Fejvesztve
A templomhoz 150
lépcsőn lehet feljutni, mely a nirvánába vezető utat jelképezi. A közepén
elhelyezkedő sztúpa ( a buddhista építészet jellegzetes darabja) éppen centrumában helyezkedik el, légvonalban ugyanolyan távolságra van a
sziget északi és déli szélétől. A peremeken buddhaszobrok meditálnak, összesen
504-en, de ebből csak 200 ép, a többinek némely testrészei hiányoznak. Mind
ugyanolyan, kivéve a kéztartásukat. Az
alsóbb szinteken a reliefek Buddha életének jeleneteit ábrázolják, születésétől
kezdve. A kedvencem az a dombormű, amelyiken Buddha el akarja nyerni egy
hercegnő kezét, és a verseny lényege, hogy ki tud messzebbre rúgni egy
elefántot (!!!). Buddha itt
szuperhősként ábrázoltatik, aki éppen homlokon térdel egy jámbor ormányost.
Sztúpák, erdők, hegyek
Aki bújt, aki nem...
Na itt a kert.
A legfelső szinten, a nagy sztúpa körül több kisebb
helyezkedik el, mindegyikben egy-egy Buddha-szobor csücsül, a nagyban is, csak
az nincs befejezve. Mielőtt Buddha meghalt, elrendelte, hogy hamvait egy
szentélybe rakják, ami így nézzen ki: alul lótuszvirág, rajta lefelé fordított
rizsestál, tetején vándorbot. Így jött létre a mai sztúpa egyik népszerű formája. Sztúpát
egyébként otthon is látni, a legnagyobb Zalaszántón van, ha a Balatonra mentek nyaralni, érdemes megtekinteni, közel van Hévízhez/Keszthelyhez.
Az egyik sztúpáról levették a fedelét, hadd lássa mindenki, mi van benne.
Borobudurba érdemes hétközben menni (mi pénteken voltunk),
mert ekkor sokkal kevesebb a látogató, és nem botlik az ember indonéz iskolások
tömkelegébe, akik az életük árán is fotózkodni akarnak a bulékkal. Nekünk
szerencsénk volt, az embermennyiség elviselhetőnek bizonyult, és a meditációmat
is csak háromszor zavarták meg fotózkodással. Pedig de jó is volt az egyik
sztúpa tövében ücsörögni, a talpamat melegítette a langyos lávakő, és
körbenézve láttam az érintetlen erdőt, a hegyekkel a háttérben, és valami nagy
nyugalom öntött el egy pillanatra, ott, az1200 éves templom tetején.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése