Vannak helyek, melyek annyira távolinak tűnnek, hogy szinte
el sem hiszed, hogy oda is el lehet jutni. Beszéltél egyszer valakivel, aki
látott valakit, aki járt már ott. Nekem ilyen Baktalórántháza és Bali szigete. Mindkettő
kicsi, a Duna másik oldalán van és baromi nehéz eljutni tömegközlekedéssel. Azt
viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy előbb jutok el Balira, mint
Baktalórántházára. És lőn.
Jáva legkeletibb városában, Banyuwangi közelében szálltunk
kompra, és nagyjából 45 perc alatt ki is kötöttünk Gilimanukban, Bali
északnyugati csücskénél.Innen Ági Nusa Dua felé vette az irányt, mi pedig Athenával
Ubudba indultunk.
Nem nagyon volt elképzelésem Baliról a klasszikus kliséken
kívül (melyek részben igaznak bizonyultak, az itt töltött több mint két hét
alatt), persze én is láttam az „Ízek, imák, szerelmek” című rózsaszín
cukormázas romántikos-spirituális-mostmegtalálomönmagam filmet, és előttem
voltak arcok és helyek: hindu templomok, mosolygó balinézek, kék tenger, fehér
homok, ésatöbbiek.
Gilimanukból Ubudba ( Bali kulturális fővárosa, az igazi
főváros Denpasar) nem egyszerű eljutni, először busszal 4 órát kell zötykölődni
Denpasarig, majd ott megpróbálni elhessegetni a turistákat sáskamódra
megrohamozó és csomagjaikat elkapkodó sofőröket, és kiválasztani egyet, aki a
felkínált ár feléért elvisz. Alkudozni kell, nincs mese. Nekem a következő
taktika jött be: mond egy árat, én mondom egész pontosan a felét, aztán ő megy
kicsit le, én kicsit fel, és valahol a kettő között megállapodunk. Annyira
belejöttem, hogy félek, ha otthon a Sparban a pénztáros hölgy kéri a 2.564
forintot a bevásárlásért, kapásból rávágom majd: Tudja mit? Adok ezért az
egészért mondjuk…egy ezrest!
A buszon aludnék, de annyi a látnivaló, hogy nem lehet.
Kétoldalt zöldellő rizsföldek, a kék égen számtalan papírsárkány repül. Mint
utóbb kiderült, a balinézek 0-99 éves kor között egyszerűen imádnak
papírsárkányt reptetni, évente rendeznek versenyt is. Bambuszbotra feszítik ki
a színes textilt, és papírmasé-szerű anyagból csinálnak hozzá sárkányfejet,
madárfejet, pillangót. Akárhányszor nézek fel az égre itt, Balin, mindig látok
legalább egyet. Aztán itt vannak a házioltárok. Kőoszlopon álló kicsiny
kőtrónusok, rajtuk pálmalevélből eszkábált kosárkában egy szál füstölő illatos
pálcika, virág, étel, kínai pénzérme, néha egy pohár ital. Bali túlnyomó
többsége hindu vallású, ezzel egyedülálló az amúgy kb. 80-85%-ban muszlim
Indonéziában. Ezt az áldozatot minden nap legalább kétszer helyezik el a nők a
házioltáron, de láttam már, hogy autó műszerfalára, bolt elé, motorra,
tengerparta teszik őket. Ajándék az isteneknek. Hölgyek járnak körbe, tálcájuk
megpakolva ezekkel a kosárkákkal, szertartásosan elhelyezik őket, imádkoznak és
szent forrásvízzel locsolják meg az egészet.
Ubudba érkezvén az útikönyvből (LP) választottunk szállást,
a Jalan Goutama-n ( a Jalan utcát jelent). Itt minden második ház vendégház,
minden első pedig étterem/kocsma/masszázs-szalon/utazási iroda. Mi a Nirvana
vendégházban (guest house, én ezeket preferálom a hotelekkel szemben, átlalában egy család üzemelteti) kaptunk szobát, egy prémium kategóriásat, mert már csak
ez volt szabad (így jár, aki nem foglal előre szállást), ez került éjszakánként
kettőnknek 10.350 forintba, reggelivel. Ez egy főre elég elviselhető, hiszen
volt saját fürdő, meleg folyóvízzel (!), légkondi, terasz, és másfél percre
volt gyalog a főutca. Az udvar pedig valami gyönyörű kis dzsungel, házioltárral
és kőistenekkel, madarakkal kalitkában, egy szappanoperát néző nagymamával és a
szupercuki öreg kutyusával. Mindehhez nagyon kedves házinéni és házibácsi, nagy
tál gyümölcs és omlett reggelire. Mi mást kívánhat még egy vulkánok által
meggyötört utazó?
Aki őrizte az álmunkat a gonosz lelkektől.
Hatalmas alvás után rögtön az első reggel bicajt bérelünk (
700 forint egy napra), és célba vesszük a 18 km-re lévő Taman Ayun templomot,
ami persze mi más, mint UNESCO-világörökség ( Világörökség-Vadász 3.!). Utunk
dimbes-dombos, pálmafás, rizsföldes helyeken kanyarog, velünk szemben iskolások
egyenruhában menetelnek, mindenkinek integetünk, mindenki mosolyog ránk. A
vigyor valahogy nem akar leolvadni az arcomról, életem egyik legszebb
bicikliútja eddig! A templom maga egyébként annyira nem hanyattvágósan
gyönyörű, de mindenesetre megérte eljönni. A belépő 500 forint átszámítva, Bali
összes templomába egyébként ilyen 500-700 forint körül van a beugró. Egy nagy
vizesárkot képzeljetek el, közepén a hindu templomegyüttes, mögötte és előtte
kert. Ősi balinéz stílusban épült, nézzétek a többemeletes, egyre csökkenő
méretű tetőket. Ezeken keresztül szállnak alá az istenek, mondják az őslakosok. Ottjártunkkor éppen közösen imádkozott egy nagyobb csoport. A
templomokat jórészt kívülről lehet megnézni, bemenni csakis imádkozás céljából
szabad, ergó turistáknak nem. Volt még az udvarban egy galéria is, ahol egy
bácsi nonstop arany buddhafejeket festett fekete bársonyra, volt már neki vagy
száz. Ugye kit mi köt le.:)
Taman Ayun, háttérben az imára gyülekezőkkel
Taman Ayun, a vizesárokkal
A buddhafestő úr
Áldozat az isteneknek
Balinéz néni megy a piacra.
Hazafelé naná hogy eltévedtünk, és milyen jó, mert így
megtaláltuk a kacsaevő éttermet, azaz a helyet ami híres a finom kacsasültről,
gyorsan rendeltem is belőle egy adagot, és jóízűen elfogyasztottam rizsföldre
nyíló kilátással. Más íze volt, mint otthon, szinte egy gramm zsír sem volt
rajta. Itt a kacsák szabadon garázdálkodnak a rizsföldeken, állítólag jót tesz
a földnek a kacsakaki.
Délutáni program gyanánt gondoltuk elugrunk a szent
majomerdőbe ( The Sacred Monkey Forest Sanctuary) vagyis ilyen
majomrezervátum-félébe, ahova azért mennek az emberek, hogy a balinéz makákók
jól megvicceljék őket és lenyúlják az összes kaját, ami náluk van. Belépve
Athena vásárolt egy csokor banánt, amit egy élelmes kölyökmajom abban a szent
pillanatban kikapott a kezéből, vagyis felugrott a lábára, letépett egyet a
banánok közül és elszaladt. Athena akkor még nem tudta, hogy a következő a
fejére fog ugrani…
Banyan-fa előtt, majomszoborral
Őt kérem szépen nem sok minden érdekelte.
Ha banán van, boldogság van!
Dzsungel könyve
Az erdőben egyébként a séta is nagyon kellemes, ősrégi fák
gyökerei verik fel az utat, mohával fedett majomszobrok, három templom és egy
amfiteátrum is van itt, no meg medence koi-pontyokkal ( a narancs-piros-fehér
foltos halak Japánból). A kedvenc fám lett a „banyan tree”, szerintem magyar
neve nincs is. Óriási vastag törzse van, és ágairól gyökérnyúlványokat növeszt
a föld felé. Errefelé elég sok van belőle,szent fának tekintik, ha jól emlékszem ez alatt a fa alatt üldögélt Buddha is.
Összesen kb. 560 makákó él az erdőben, öt nagyobb családot
alkotva, persze vannak területi konfliktusok. A hímeknek vicces arcszőrzetük
van, és kissé nagyobbak, mint a nőstények. A családok egy domináns nőstény köré szerveződnek, a
kicsinyek gondozásából mindenki kiveszi a részét. Nem agresszív állatok,
egészen addig, amíg nem akarod kivenni a kezükből jogos jussukat, a banánt. Ha
elég bátor vagy ( én nem voltam, marhára féltem hogy megharapnak) és a
tenyeredben magasra feltartod a banánt, felmásznak a lábadon és ráülnek a
válladra. Nem nagyon zavartatják magukat. Berongyolnak a lezárt templomkertbe
is, pont mint a Dzsungel könyvében Lajcsi király és csapata. Tisztában vannak
vele, hogy ez az Ő erdejük, és TE csak egy látogató vagy, akit megtűrnek, mert
hoz kaját, még ha cserébe pózolni is kell egy pár fényképhez. Néhány állatnak
nagy nyílt seb volt a fején, valószínűleg nem csak ő kért volna a
banánból…Szerintem jó taktika volt, amit a TripAdvisor oldalon olvastam, hogy
egy félreesőbb helyen kinézni egy egyedül üldögélő kisebb majmot, és nekiadni a
banánt, ezzel elkerülendő, hogy egyszerre negyven makákó rohamozzon meg. Mindenesetre
remek párórás program, 10 percre bicajjal a belvárostól.
Uuupsz, meglepetés majom a fejre
Sírkövek a majomerdőben
Visszamenjél!
Meditáló makákó a lemenő nap fényében
Japán-Európa-Amerika, azaz Tomo-Anna-Athena
Keep calm and drink Bintang!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése