Extrém jó bicajtúra

Ubudot elárasztják az egymás sarkát taposó utazási irodák, nagyjából mindegyik ugyanazt kínálja, ugyanolyan áron. Sikerült kiválasztanunk egy extrém biciklis túrát, azért extrémet, mert a normálra már beteltek a helyek, itt viszont csak négyen voltunk: Athena, én, egy ausztrál hölgy és a vezetőnk, Bagi. Igen, ez volt a neve.

Már megfigyeltem, hogy az indonéz kollégák mindig túloznak. Mikor azt mondják, valami messze van gyalog, és sosem érsz oda, az azt jelenti, hogy negyed óra sétára van, csak ők ugye a WCre is robogóval érkeznek. Mikor azt mondják, extrém ésiszonyat fárasztó biciklitúra, egy gyengébb mecseki kerékpározást képzeljetek el, bárki egy közepes kondival meg tudja csinálni. Befizettünk hát ( nem volt olcsó, 13.000 forint, szerencsére volt benne egy reggeli és egy csúcsminőségű ebéd, plusz a túravezetés), Bagi úr felvett minket kocsival a szálláson, reggeli,majd fel a bicajra, és kezdődött a közel 6 órás túra!

Rizsföldeken haladtunk, értsd a keskeny földúton konkrétan két ültetvény között, szegény ausztrál hölgyemény fel is borult egyszer, de szerencsére nem lett baja. Bagi felhomályosított minket rizs-fronton: a földek között folyó csatornarendszer, mely a sziget közepe táján lévő Batur-tóból nyeri a vizet, átvezet egyik teraszról a másikra, egy fő ágból ered több kisebb. Nagyon okos rendszer ( a neve subak system), egyébként hoppá, hát nem ez is UNESCO-világörökség? (világörökség-vadászat 4!).  Több család alkot egy úgynevezett kommunát, és egy kommunához sok rizsföld tartozik. Nincs gépesítés, mindent kézzel csinálnak, vetést-aratást-cséplést, majd látjátok a képen, én is beálltam rizst csépelni. Egy néni nyakig beöltözve egyedül dolgozott a földeken, gondoltam odamegyek segíteniJ Miután a rizsszemek kihullottak, átszitálják és gyékényeken, a napon száritják, majd hántolóba teszik (nem biztos, hogy így hívják,de szerintem tudjátok mire gondolok). A rizs itt olyan, mint nálunk a kenyér. Napi háromszor biztos esznek, még a tésztához is. A rizsföldeken dolgozók pedig nem pénzt kapnak fizetés gyanánt, hanem – mily meglepő – rizst.

Rizsföldek, meg a kőtrónok az isteneknek

Bagi úrral az élen

Égett a kezem alatt a munka!

Bizonyos időközönként a rizs helyett, hogy a föld tudjon kicsit regenerálódni, mogyorót vagy virágokat vetnek. Nagy divatja van itt a pachouli nevű növénynek, amiből parfümöt, illóolajat készítenek. Ezt is kézzel szedik, a földimogyorót úgyszintén. Átcsorogva a rizsföldeken, utunk falvakon vezetett keresztül, sehol egy bulé rajtunk kívül!  Asszonyokat láttunk, akik nagy csapatban kosárkákat, díszeket készítettek, valami nagy ünnepség volt készülőben, ilyenkor egy falu leányai-asszonyai összefognak, együtt dolgoznak, persze közben megy a pletyka, a nevetgélés. Egymásnak adják át a tudást, generációkon keresztül. A balinézek sokat ünnepelnek, mindig van valami fennforgás. Az egyik legnagyobb ceremónia a hamvasztás. Ha valaki meghal, először eltemetik, majd öt év múlva kihantolják, és a csontvázakat (egy falu ötévente rendez a halottainak egy hamvasztást) egy hatalmas, díszes bikaszobor (akár a trójai faló) belsejébe teszik, majd nagy csinnadratta közepette felgyújtják a bikát. Ha egy gazdag ember hal meg, ő kerül a bika belsejébe, és a szegényebbek „betársulhatnak”, azaz csatlakozhatnak a gazdag ember hamvasztásához, elhunyt szeretteik csontjait odatehetik a bika talapzatára. Akár 20-30 csontváz is hamvadhat egy ceremónia keretein belül. Magát az eseményt sajnos nem láttuk, de úton-útfélen bika-építkezésbe botlottunk. Nem aprózzák el, jó marha sok rúpiába kerülhet egy ilyen fa-állat!

Láttunk aztán még tehénkéket is. A balinéz tehén különös ismertetőjele, hogy kicsi és barna, pici szarvai vannak, és kizárólag a húsáért tenyésztik, eszükbe nem jutna megfejni, már ha egyáltalán lehet. Amúgy Indonéziában még soha, senkit nem láttam tejet inni!

Bali-bocik

Összefutottunk egy nagypapával és unokájával, akik éppen sárkányt eregettek – volna, ha fenn nem akad a fa tetején. De nagyapi, akin látszott, ősi sárkányeregető család sarja, boszorkányos ügyességgel kitrükközte az ágak közül a sárkányt, és már folytatódott is a móka! A folyó mellett kerekezve láttunk balinéz nőket és gyerekeket, akik félmeztelenül fürödtek, vagy a ruháikat mosták, vagy a kettőt egyszerre.

Ezer kép kell, hogy legyen közte EGY ilyen! Nagyapó!

Falurészlet, indonéz zászlókkal.

A végállomás pedig egy kávéültetvény volt. Ezek is gombamódra nőnek úton-útfélen, én kettőben voltam összesen, hajszálra egyformák. Először körbevezetnek egy kisebb arborétumban, megmutatják mit termesztenek: kakaó, kávé, vanília, ánizs, citromfű, tea, gyömbér, ésatöbbi. Majd láthatóak a kávéfeldolgozás különböző folyamatai: a kávészemek szárítása, pörkölése, kézi őrlése. A végén pedig leültetnek és szépen minden kávét és teát végigkóstoltatnak veled, majd lehet menni vásárolni a boltba. Mondjuk én kávét nem, csak teát kóstoltam, meg egyet a házi készítésű szivarkájukból. Na de a legjobb, a kakaó! Hadd magyarázzam el: nem fogyasztok kávét, se kávés fagyit, a kávés csokitól meg a hideg kiráz, így hát marad szenvedélynek a tea, és a kakaó! Életemben először láttam igazi kakaófát, kakaóbabot és a gyümölcsöt, amiből kijön a bab. Aztán megkóstoltatták velem a gyömbéres-fűszeres kakaót, amit itt nem tejjel, hanem vízzel készítenek. Egy korty mennyország, picit csíp a gyömbér, de pont kellemes, aztán jönnek a fűszerek, aztán a finom-finom kakaóíz, pálmacukorral édesítve. Egyből átmelegíti a szíved, és örülsz, hogy egy olyan bolygón élsz, ahol megél a kakaófa. Hoztam haza egy csomaggal ebből a csodából, akit érdekel, a Bajcsy 23/C alatt lehet jelentkezni kóstolóra szeptembertől J

Anna és a csodabogyó (azaz csoda-kakaóbab)

Aztán volt itt még egy érdekes dolog, a Kopi Luwak. Ez az a kávé, aminek a gyümölcsét a az ázsiai cibetmacska elfogyasztja, majd a kávészemeket kikakilja, amit aztán megtisztítanak, pörkölnek és őrölnek, majd aranyáron eladják. Igen, kávé a kakiból, jól olvastátok. Az állat emésztőrendszerén átkelve a kávébab olyan erjedési folyamatokon megy keresztül, mely állítólag különleges ízt kölcsönöz neki. Nem tudom, mert nem kóstoltam, egyrészt mert nem szeretem a kávét, másrészt erős fenntartásaim voltak a dologgal kapcsolatban. Eredetileg a balinézek az erdőben járva vadászták eme kisemlős ürülékét, és abból gyűjtögették össze a mindennapi betevő kávét. Aztán a terméket elérte  a világhír, megugrott a kereslet, hát befogtak egy rakás cibetet, ketrecekbe zárták őket és kizárólag kávészemeket adtak nekik enni, hogy növelni tudják a termelést. Ez persze malnutrícióhoz vezetett, meg az sem tett jót ezeknek az amúgy éjszakai állatoknak, hogy napközben a látogatók kedvéért folyamatosan felzavarták őket álmukból. Ellen, az angol csajszi Borneón kóstolt bio-luwak kávét (amit a néni a dzsungelből gyűjtött) meg ilyen farmon tenyésztett luwak-kávét is, és szerinte lehet érezni a különbséget.

Ázsiai cibetmacska

Az este sörözéssel ért véget,  ezúttal egy angol-német-angol-amerikai-magyar csapattal, meg az elmaradhatatlan Bintanggal az élen.