Remegő térdekkel haladok a tenger felé, hónom alatt a
nálamnál másfélszer nagyobb szörfdeszka. Athena és Ellen vettek rá, hogy ugyan
menjek már velük én is a kétórás szörfoktatásra, ha már egyszer
Padang-Padangban vagyunk, a szörf és a nem elhanyagolható mennyiségű részeg
ausztrál turista városában. Ebben a pillanatban azonban valami melegebb
éghajlatra kívánom mindkettőjüket, ugyanis egyenesen rettegek, mi lesz, ha a
sekély vízben sziklához csapódok, jön egy nagy hullám és lesodor a deszkáról,
elvágom a lábam, vagy nem tudok feljönni a felszínre? Felesleges volt félnem,
ezek mindegyike szép sorjában bekövetkezett…
Meglepő módon rögtön harmadszorra sikerült felállnom a
deszkán, és a hullám egészen a partig vitt a hátán. Eksztatikus élmény volt,
rögtön megértettem, mit is szeretnek ezen az emberek. Ha megfelelő szögben kap
el a hullám – és ahogy észrevettem, ez a titka az egésznek – azaz ha nem
sodródsz le rögtön induláskor a deszkáról, jó eséllyel fel tudsz állni, és jó
eséllyel állva is maradsz. Nekem mondjuk sokat segített a snowboardos múltam,
ha egyszer sikerült felállni, már végigvitt a hullám. Két helyi srác,
tősgyökeres padang-padangi csávók oktattak minket kb. 7.000 ft per fő per két
óráért. Először még a homokban elmagyarázták az alapokat: hogyan kell
felfeküdni, majd felállni, evezni, estébé. A neheze ezután jött, be a vízbe,
majd a fiúk belöktek minket a hullámok elé. Már messziről látták, jobbról vagy
balról lesz-e jó, a lényeg hogy pont merőleges legyen a deszka a hullámra. Na
most ha nem volt merőleges, akkor annyi esélyed volt megmaradni a deszkán, mint
egy nap tanulással átmenni anatómia szigorlaton. Nulla. Ekkor jöttek a
különböző vicces dolgok, mint például amikor az áramlat hozzávágott a derékig
érő vízben egy korallhoz, ami hosszában felhasította a nagylábujjamat, vagy
amikor lezúgva a deszkáról az eszköz még jól fejbe is csapott, minek
következtében elég nehezen találtam utat a felszínre. Mindkét könyökömről és a
térdeimről az összes bőrt lenyúztam, mikor már századszorra próbáltam
visszakapaszkodni arra a nyavalyás szörfdeszkára, miközben úgy nyeltem befelé a
tengervizet, mint valami jóféle villányi vörösbort. És hogy megérte-e? Azért a
maroknyi adrenalinfröccsért amit akkor kaptam, mikor a partig repített a hullám
a szörfön, azt kell mondjam, megérteJ
Padang-Padang híres városától nem messze van a méltán sokkal
híresebb Uluwatu, itt található egyike azoknak a partmenti templomoknak, amik
védik Bali szigetét a tenger felől érkező gonosz szellemektől. Mindegyiknek van
egy hivatásos őrző állata, Uluwatura a nagy fehér kígyó vigyáz. Érdemes
naplementére odaérni, és ha sikerül lekönyökölni a másik négyszázötvenhét
turistát, akik szintén ezért vannak itt, páratlan élményben lehet részünk. Az
idelátogatók életét kissé megkeserítik a makákók, akik közel sem olyan jófejek
és udvariasak, mint az ubudi majomerdőben lakó rokonaik. Az egyik jól megtermett
példány például mindenféle előzetes bejelentés nélkül felugrott és kiharapta az
Ellen kezében tartott vizespalackot, majd aláállt és megitta a kifolyó
ásványvizet. De ennél sokkal húzósabb, mikor a fejedről lekapkodják a
szemüveget, ottlétünk alatt ez kétszer is megtörtént. Hiába figyelmeztették
úton-útfélen a parkőrök az értelmi fogyatékos turistákat, hogy tessék eltenni a
táskába a szemcsit, mert nem lesz ennek jó vége, valaki sírni fog és az nem a
majom lesz… A semmiből ugrottak elő a kis szörnyetegek, egyenesen a középkorú
olasz apuka fejére, lekapták a csinos és minden bizonnyal nagyon olcsó
Armani-szemüvegét, majd huss, le a sziklákra, és jóízűen elkezdték rágicsálni a
látóeszköz végeit, majd kinyomkodták az üvegeket, meghajlították a keretet, és
közben kajánul figyelték a maradék haját tépő talján férfit. Dobhattad nekik a
banánt, meg a csokit, nagyon nem érdekelte őket, csak a szemüvegek iránt
éreztek különös vonzódást…
Uluwatu templom
Már megint egy újabb naplemente:)
Monkey business
Még nem írtam Nektek az egyik kedvenc elfoglaltságomról
Balin, nevezetesen a balinéz táncokról. No persze nem én táncoltam, csak szépen
megfigyeltem. Alább leírom, miről szólósiak ezek az események, és
mellékelek néhány képet is. Íme.
- Kecak és tűztánc
Férfiak egy csoportja ül körbe a színpadon, középen pedig
szereplők táncolnak, jeleneteket adva elő a Ramayana-eposzból ( a történetet
leírtam a Prambaban-bejegyzésben). Nincs semmiféle hangszer, a férfikórus
kántálja a kecak-cak-cak-ot, innen a név (szerintem). Majd női kórus
következik, előttük két kislány táncol balinéz kosztümben. A végén pedig egy
férfi érkezik, lónak álcázva magát, és körbetáncolja az előzőleg megrakott
kókuszhéj-máglyát, majd az izzó parázson több ízben végigsétál, mezítláb. Ezt a
táncot Ubudban láttam először, ahol egyébként a legszínesebb volt a kulturális
kínálat egész Balin, minden este több helyszínen többféle táncot és egyéb
előadást lehetett látni.
- Legong
Általában olyan kislányok táncolják, akik még nem érték el a
serdülőkort. Az éttermek gyakran szerveznek ilyen táncokat a vendégek
szórakoztatására, érdemes előre ingyen és bérmentve asztalt foglalni az egyórás
műsorra. Én ezt meg is tettem, majd találtam egy ausztrál hölgyet a
vendégházban, ahol laktam, és meginvitáltam őt is, lévén ez volt az utolsó
estéje Balin, és egyedül volt. Egy kellemes rákvacsora keretében megtekintettük
az előadást, amit egy öt év körüli pici lány kezdett, látszott hogy még nem
annyira kifinomult és aprólékos a mozgása, mint az utána következő idősebb
lányoké, de nagyon igyekezett és borzasztó aranyos volt a kis arany ruhájában, kisminkelve.
Majd jöttek sorban az egyre idősebb kishölgyek is. A tánc fő elemei az
arcmimika és a kéz illetve az ujjak tartása/mozgatása, ezekkel variálnak. A
végén meginvitálták a közönséget is, megtanítva nekik az alapmozdulatokat.
Persze aztán jött a fotószessön, most kivételesen én is beálltam a sorbaJ
Cuki!
- Barong
Batubulan nevű település, mely Bali délkeleti részén van,
híres a minden nap reggel 9-fél 10 körül kezdődő barong táncokról. Egy közepes
méretű hindu templomudvarban állították fel a színpadot, bal kéz felől a
zenekar (csak férfiak), szemben a nézők. Az előadás egy órás ( mint nagyjából
az összes többi balinéz tánc, nem táncolnak sokáig a nézők idegein,hahaJ),
a jó szellem és a rossz szellem küzdelméről szól, a véget nem érő harcról, hogy
egyik sem győzhet a másik felett, és hogy létezésüknek csak együtt
van értelme. A barong (ő a jó szellem, ha jól értettem) egy nagy faragott
oroszlán-kutyafej, két ember működteti. A részletes leírást odaadták papíron,
de még így is nehéz volt követni az eseményeket, látványra viszont páratlan
esztétikai élmény, nekem ez tetszett a legjobban, mellékelek is sok képet:
A zenekar. Csini a virág a fülükben.
A barong.
Itt mindenki elhalálozott a végén, de aztán szerencsére jött a barong és életre keltek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése